<ul class="list-bullet1">
<li>
Riporter: -Szóval először is, honnan jött a TV-b-gone ötlete?</li>
<li>Mitch: -Épp egy étteremben ültem pár barátommal, akiket egy ideje nem láttam és volt egy TV a sarokban. A hang nem volt bekapcsolva, de mégis folyamatosan azt bámultam, ami elvonta a figyelmemet a beszélgetésről; nem azért voltam ott, hogy tévézzek, nem akartam tévézni, de mégsem tudtam nem azt nézni. A barátaimmal akartam beszélgetni, de ők is ugyanezt csinálták, szóval felvetettük a témát, amire azt mondtam: "nem lenne remek ha egyszerűen kikapcsolhatnád mindezeket a figyelemelvonókat, ahova csak mész?" és akkor villámként beötlött, hogy hogyan kéne csinálni. Folyton csak ezen gondolkoztam, végül megspóroltam egy csomó pénzt munkákból amiket csináltam és azt mondtam magamnak: Egy évig csak azt fogom csinálni, amit imádok. Látni akartam, hogy milyen az életet így élni. Szóval megspóroltam egy évre elegendő pénzt, és felkészültem arra, ha bármilyen munka felajánlkozna amit imádok, megragadhassam az esélyt. Egy sem jött. Szóval sok önkéntes munkát csináltam és a saját stréberes projektjeimen dolgoztam, mint például a TV-b-gone.</li>
<li>TV-b-gone egyre elkomolyodott és egyre többet dolgoztam rajta, barátok is sokat segítettek. Másfél évembe telt míg elkészítettem, és szerencsém volt, hogy rengeteg embernek tetszett, így most ebből elünk.</li>
<li>Riporter: -Mi a legnagyobb érdeme a TV-b-gone-nak? Emlékszem egyszer Gizmodo-t kitiltották a CES-ből a találmányod miatt.</li>
<li>Mitch: -Nem tudom, hogy ezt egy érdem-e, de mindenesetre megtörtént. Ami ebből pozitív volt nekem az, hogy olyan sok ember ismerte meg a TV-b-gone-t és tetszett nekik az ötlet, hogy 24.000 dollárnyit vettek belőle egy nap alatt miután az a videó felkerült a netre. Szóval hogy az érdemekre visszatérjünk, azért csináltam a TV-b-gone-t, mert én akartam egyet. De amikor a barátaim is akarták, és aztán az ő barátaik is akarták, és aztán a barátaik barátjai is akarták, azt gondoltam: biztos sok ember van, akik úgy gondolják, hogy ha a tévék ki vannak kapcsolva az egy jó dolog, tehát készítettem egy csomót és mostanra eladtam  negyed milliót ezekből a dolgokból. Ami azt jelenti, hogy van egy negyed millió ember, akik élvezik, hogy ahová mennek kikapcsolhatják a tévéket, vagy mint ezelőtt, olyan sok ember tudatlanul folyton bekapcsolja a tévéket, amin elgondolkozom. Tudod, TV-b-gone érdekessé teszi a tévé hatásairól való gondolkodást, és egyben csak mókás kikapcsolni tévéket.</li>
<li>Riporter: -Talán szükségünk van valamire, amivel kikapcsolhatjuk a zenét a liftekben és aztán a rádiókat.</li>
<li>Mitch: -Heh, igen, nem lenne csodás? Nos, a tévékkel könnyű dolgom volt, mert ha látsz egy tévét, ki is kapcsolhatod, és tévék mindig ott vannak ahol láthatod őket, mert arra valóak. A távirányítók láthatatlan fénnyel működnek amit infravörösnek hívnak, tehát ha látsz egy tévét infravörös fényt irányíthatsz rá hogy kikapcsold. Rádiók, öhmm... azok nem olyan könnyűek.</li>
<li>Riporter: -Hány féle tévét tudsz vele kikapcsolni?</li>
<li>Mitch: -Ezernyi és ezernyi és ezernyi féle különböző tévét. Nekem van egy adatbázisom Észak Amerikáról és Ázsiáról ami a világ többi részének nagy részén működik, és van még egy adatbázisom Európáról ami szintén működik közép-keleten, Ausztráliában, Új-Zélandon és egy pár országban Afrikában. Szóval közösen ez a két adatbázis lefed szinte minden tévét ezen a bolygón.</li>
<li>Riporter: -Wow, ez klassz. Láttam a hackerspace-ed twitteren keresztül, neked hogy tetszenek az Európai hackerspace-ek? Ugyanis te csak azt írtad, hogy Jugoszláviában vagy, Prágában, hogy tetszettek ezek a helyek?</li>
<li>Mitch: -Fantasztikus, az egész hackerspace közösség egy mozgalom, kezdve egy csomóval Németországban elterülően Amerikáig és az egész világ többi része, az egész tényleg nagyon fejlődik, mint az utóbbi három év alatt. Az európaiak mind vadiújak. Nem tudom hova tartunk, de nagyon érdekes ezeken a helyeken lenni amikor az emberek először nyitják meg a space-üket és a műhelyüket, hogy új embereket vonzzanak magukhoz, hogy több ember tudjon róluk akik elmesélik a barátaiknak, így még több ember jön és tovább növesztik a ezt a kultúrát aminek mi mind részei akarunk lenni.</li>
<li>Riporter: - Gondolod, hogy ez a fajta gondolkodás tanítható, mondjuk iskolákban? Nem csak a hackerspace-ben önkéntesen, hanem a tananyag részeként?</li>
<li>Mitch: -Lehetne, de sajnos, nem tudom ez itt hogy van, viszont az Egyesült Államokban az iskolák átváltoztak a világ egyik legjobbjaiból a világ néhány legrosszabjává. Ugyanis mostanában az iskolákban teljesen csak arra fordítanak figyelmet, hogy jobbnál jobb pontokat szerezzenek standarddá tett tesztekben. Ami egy teljes kudarc a tanításnak. Jobban teljesíteni egy pár ilyen tesztben nem készít fel egy jobb életre, de amit a hackerspace-ben csinálunk felkészít annak a felderítésére amit szeretünk csinálni az életünkben. És hogyha egyre többet csináljuk amit szeretünk csinálni, talán megélhetünk abból amit szeretünk és sokkal kiteljesedettebb életeket élhetünk. És ez egyre terjed. Tehát attól függetlenül, hogy az iskolákban ezt tanítják-e szükségünk van arra, hogy ezt gyakoroljuk iskolákon kívül, és a hackerspace-ek az US-ben és mindenhol máshol betöltik azt, ahol az iskolák kudarcot vallanak. De! Elmegyek iskolákba akik meghívnak és tanítok, amit a gyerekek imádnak. Tanítottam már négyéveseket is, de sajnos Amerikában ez csak nem állami iskolákban lehetséges, mert az állami iskolákat csak a teszteredmények érdeklik, ami elég szomorú. </li>
<li>Riporter: -Azt hiszem Magyarországon ez jobban működhetne</li>
<li>Mitch: -Remélem.</li>
<li>Riporter: -Elég kevés egységes tesztjeink vannak, szóval talán érdemes lenne megpróbálni.</li>
<li>Mitch: -Hát remélem elkerülitek azt, ami Amerikában történt, ugyanis az elég szomorú, de hackerspace és sok más csoport bepótolja ezeket a hiányosságokat. Imádom, hogy például a Noisebridge-be amit San Francisco-i Space-ben nyitottam minden korosztályból jöttek kölykök akik játszottak, tanultak és ezeket megosztották egymással.</li>
<li>Riporter: -Odamennek hozzád azt mondva, hogy valami újat tanultak?</li>
<li>Mitch: -Persze. Hencegni akarnak.</li>
<li>Riporter: -Amikor a wikipedia oldaladat olvastam megemlítetted a Virtual Reality-t. Mikor hagytad el ezt a területet?</li>
<li>Mitch: -Nos, ez a 80-as évek közepén volt, egy VPL nevű cégnél dolgoztam ami a Visual Programming Language rövidítése. Szóval úgy gondoltuk, hogy készítünk egy vizuális programnyelvet, de a mikrokontrollereken csináltuk, amik akkor beszerezhetőek voltak 6502-vel. Ami egy jó chip volt, de nem elég erős, hogy azt csinálja amit akartunk a vizuális programozói környezetben. Elég messzire jutottunk vele, amikor készítettük arra gondoltunk, hogy ahelyett, hogy csak egy egér és képernyő lenne, készíthetnénk egy kesztyűt, ami meg tudja mondani hogyan mozgatod az ujjaidat és hogy merre mozgatod a kezeidet 3d-s térben, ami egy jobb bemeneti eszköz lenne. A látáshoz, ahelyett hogy csak egy képernyőt használnánk mindkét szem elé egy-egy képernyőt raktunk egy szemüvegbe optikával, hogy egy kicsit kényelmesebb legyen és akkor stereo 3d-ben láthattuk a 3d programkörnyezetet. Amikor a kezünket az arcunk elé raktuk a gép ezt tudta és megjelenítette a kezet a megfelelő helyen, ha mozgattad az ujjaidat láthattad az ujjaidat mozogni, és anélkül, hogy igazán tudtuk volna elkészítettük az első virtual reality rendszereket, de mivel a név "virtual reality" még nem létezett mi "Alternate Reality Generator"-nek hívtuk, viszont ez túl hosszú volt, így a cég megalapítója a Virtual Reality nevet adta neki. Tényleg klassz szerkezet volt, de kevert érzéseim voltak vele kapcsolatban, mert egy nagyon hatásos környezet, akiknek tetszett saját virtuális valóságokat készíthettek, a saját világaikat, ami nagyon klassz lehet és egy nagyon kreatív folyamat, de mivel tudom amit tudok a médiáról és arról, hogy hogyan működik, azt gondoltam: valószínűleg az fog történni, hogy a közismert cégek a lehető legcsalogatóbb világokat készítik amikben az embereket manipulálhatják, arra késztetve, hogy vegyük meg amit nem akarunk vagy nincs szükségünk rá, és én nem gondoltam, hogy ez egy jó dolog lenne. És amikor a katonaság rátalált, és mi nem adtuk el nekik, de kicseleztek és vettek egyet egy egyetemen keresztül </li>
<li>Közép-Floridában, amire mi rájöttünk és arra is, hogy egy harmadik világháborús szimulációs eszközként használták annyira rosszul éreztem magam, mivel három hónapot töltöttem azzal, hogy segítettem a harmadik világháborút. És így kiléptem ezek után.</li>
<li>Riporter: -A virtuális valóság manapság nagyon érdekes téma, ugyanis ma már vannak gyors chipjeink, rengeteg kutatás a 3d terén, szemüveggel és anélkül, és már vannak mozgással irányított konzolok, mint az Xbox és a PS3, gondolod, hogy a virtuális valóságnak lehet egy új fénykora?</li>
<li>Mitch: -Igen, vannak akik ezen dolgoznak, tudod, a nyolcvanas években volt az SGI, egy computer mindkét szemnek, és minden számítógép nagyjából 100.000 dollárba került, de a grafika amit ezzel szereztünk nem volt olyan remek. Elég jók voltak ahhoz, hogy becsapja az agyunkat és elhitesse, hogy egy virtuális világban vagyunk ami valósnak tűnik, de most egy 50 dollárba kerülő VGA kártya jobb, mint azok az SGI számítógépek. Épp tavaly a Noisebridge-en ott volt két középiskolás, akiket az iskolájuk arra kötelezett, hogy csináljanak egy projektet, és egy mentorra is szükségük volt. Bejöttek, én pedig véletlen pont az voltam, aki ajtót nyitott, és meséltek a tervükről, ami az volt, hogy készítsenek egy kesztűt, ami meg tudta mondani, hogyan mozgatod az ujjaidat és hol vannak 3d-s térben, hogy játszhass egy billentyűn vagy gitáron, anélkül, hogy egy igazi billentyű vagy gitár ott lenne, ami pontosan ugyanaz, mint amit a Virtual Reality-vel csináltunk régen a nyolcvanas években amikor elkészítettük, szóval a tökéletes személyhez jöttek a tökéletes helyen. Középiskolások manapság erre képesek párszáz dollárból, ami nekünk sok-sok hónapba és negyedmillió dollárba került alig húsz évvel ezelőtt. A technológia sokkal elérhetőbb lett mindenki számára és ezeket az elképesztő dolgokat csinálhatjuk.</li>
<li>Riporter: -Elkészítették a projektet?</li>
<li>Mitch: -Igen, csodás volt.</li>
<li>Riporter: -Tudtak rajta játszani?</li>
<li>Mitch: -Igen, övék volt a messzemenőleg legnépszerűbb projekt a prezentációkon az iskolájukban.</li>
<li>Riporter: -Egy utolsó kérdés: mit gondolsz, milyen szerkezetre van szükségünk egy jobb élethez, egy jobb holnaphoz? Ugyanis TV-B-Gone úgy tűnik egy közülük.</li>
<li>Mitch: -Egy tágabb körben az én életcélom az, hogy rászedjek embereket arra, hogy azt csinálják amit szeretnek, mivel nem gyakran engedjük meg magunknak, hogy azt tegyük amit szeretünk. Amire rengeteg ok van, talán azért mert ijesztő, vagy bármilyen okból, de ha rászedhetek embereket arra, hogy azt tegyék amit imádnak, akkor én imádom ezt csinálni. Nincs szükséged egy TV-B-Gone-ra ahhoz, hogy kikapcsold a tévét és elgondolkodj azon, hogyan használd az idődet a lehető legjobban, erre magadtól is képes vagy. Már rendelkezésünkre áll a technológia ami kell annak érdekében, hogy a legteljesebben éljük az életünket, és az az agyunk, az elménk, a testünk, a pszichénk, akárhogyan akarod hívni, megvan a kellő technológiánk, csak egyszerűen nem használuk olyan jól. Viszont egy kis gyakorlással egy időszakon alatt folyamatosan egy kicsit jobbá tehetjük az életünket, idő elteltével még egy kicsit jobbá, és még egy kicsit jobbá, és egy év múlva mennyivel klasszabb lesz az életünk? És ha egy csomóan közülünk ezt teszik mennyivel klasszabb lesz a bolygónk? Mindenesetre, TV-B-Gone egy út az embereket arra rászedni, hogy azt tegyék amit szeretnek. Ha rá tudok venni embereket, hogy egy kicsit pihenjenek és felfigyeljenek önmagukra azáltal, hogy adok nekik egy játékszert, ami segít az embereknek gyönyörű színeket hallucinálni, legyen úgy, de nincs szükségünk ezekre a kütyükre, ott az agyunk, egyszerűen használjuk egy kicsit jobban, és tanuljunk ennek folyamán.</li>
</ul>
(thx eapo)
<li>
<li>Mitch: -Épp egy étteremben ültem pár barátommal, akiket egy ideje nem láttam és volt egy TV a sarokban. A hang nem volt bekapcsolva, de mégis folyamatosan azt bámultam, ami elvonta a figyelmemet a beszélgetésről; nem azért voltam ott, hogy tévézzek, nem akartam tévézni, de mégsem tudtam nem azt nézni. A barátaimmal akartam beszélgetni, de ők is ugyanezt csinálták, szóval felvetettük a témát, amire azt mondtam: "nem lenne remek ha egyszerűen kikapcsolhatnád mindezeket a figyelemelvonókat, ahova csak mész?" és akkor villámként beötlött, hogy hogyan kéne csinálni. Folyton csak ezen gondolkoztam, végül megspóroltam egy csomó pénzt munkákból amiket csináltam és azt mondtam magamnak: Egy évig csak azt fogom csinálni, amit imádok. Látni akartam, hogy milyen az életet így élni. Szóval megspóroltam egy évre elegendő pénzt, és felkészültem arra, ha bármilyen munka felajánlkozna amit imádok, megragadhassam az esélyt. Egy sem jött. Szóval sok önkéntes munkát csináltam és a saját stréberes projektjeimen dolgoztam, mint például a TV-b-gone.</li>
<li>TV-b-gone egyre elkomolyodott és egyre többet dolgoztam rajta, barátok is sokat segítettek. Másfél évembe telt míg elkészítettem, és szerencsém volt, hogy rengeteg embernek tetszett, így most ebből elünk.</li>
<li>Riporter: -Mi a legnagyobb érdeme a TV-b-gone-nak? Emlékszem egyszer Gizmodo-t kitiltották a CES-ből a találmányod miatt.</li>
<li>Mitch: -Nem tudom, hogy ezt egy érdem-e, de mindenesetre megtörtént. Ami ebből pozitív volt nekem az, hogy olyan sok ember ismerte meg a TV-b-gone-t és tetszett nekik az ötlet, hogy 24.000 dollárnyit vettek belőle egy nap alatt miután az a videó felkerült a netre. Szóval hogy az érdemekre visszatérjünk, azért csináltam a TV-b-gone-t, mert én akartam egyet. De amikor a barátaim is akarták, és aztán az ő barátaik is akarták, és aztán a barátaik barátjai is akarták, azt gondoltam: biztos sok ember van, akik úgy gondolják, hogy ha a tévék ki vannak kapcsolva az egy jó dolog, tehát készítettem egy csomót és mostanra eladtam  negyed milliót ezekből a dolgokból. Ami azt jelenti, hogy van egy negyed millió ember, akik élvezik, hogy ahová mennek kikapcsolhatják a tévéket, vagy mint ezelőtt, olyan sok ember tudatlanul folyton bekapcsolja a tévéket, amin elgondolkozom. Tudod, TV-b-gone érdekessé teszi a tévé hatásairól való gondolkodást, és egyben csak mókás kikapcsolni tévéket.</li>
<li>Riporter: -Talán szükségünk van valamire, amivel kikapcsolhatjuk a zenét a liftekben és aztán a rádiókat.</li>
<li>Mitch: -Heh, igen, nem lenne csodás? Nos, a tévékkel könnyű dolgom volt, mert ha látsz egy tévét, ki is kapcsolhatod, és tévék mindig ott vannak ahol láthatod őket, mert arra valóak. A távirányítók láthatatlan fénnyel működnek amit infravörösnek hívnak, tehát ha látsz egy tévét infravörös fényt irányíthatsz rá hogy kikapcsold. Rádiók, öhmm... azok nem olyan könnyűek.</li>
<li>Riporter: -Hány féle tévét tudsz vele kikapcsolni?</li>
<li>Mitch: -Ezernyi és ezernyi és ezernyi féle különböző tévét. Nekem van egy adatbázisom Észak Amerikáról és Ázsiáról ami a világ többi részének nagy részén működik, és van még egy adatbázisom Európáról ami szintén működik közép-keleten, Ausztráliában, Új-Zélandon és egy pár országban Afrikában. Szóval közösen ez a két adatbázis lefed szinte minden tévét ezen a bolygón.</li>
<li>Riporter: -Wow, ez klassz. Láttam a hackerspace-ed twitteren keresztül, neked hogy tetszenek az Európai hackerspace-ek? Ugyanis te csak azt írtad, hogy Jugoszláviában vagy, Prágában, hogy tetszettek ezek a helyek?</li>
<li>Mitch: -Fantasztikus, az egész hackerspace közösség egy mozgalom, kezdve egy csomóval Németországban elterülően Amerikáig és az egész világ többi része, az egész tényleg nagyon fejlődik, mint az utóbbi három év alatt. Az európaiak mind vadiújak. Nem tudom hova tartunk, de nagyon érdekes ezeken a helyeken lenni amikor az emberek először nyitják meg a space-üket és a műhelyüket, hogy új embereket vonzzanak magukhoz, hogy több ember tudjon róluk akik elmesélik a barátaiknak, így még több ember jön és tovább növesztik a ezt a kultúrát aminek mi mind részei akarunk lenni.</li>
<li>Riporter: - Gondolod, hogy ez a fajta gondolkodás tanítható, mondjuk iskolákban? Nem csak a hackerspace-ben önkéntesen, hanem a tananyag részeként?</li>
<li>Mitch: -Lehetne, de sajnos, nem tudom ez itt hogy van, viszont az Egyesült Államokban az iskolák átváltoztak a világ egyik legjobbjaiból a világ néhány legrosszabjává. Ugyanis mostanában az iskolákban teljesen csak arra fordítanak figyelmet, hogy jobbnál jobb pontokat szerezzenek standarddá tett tesztekben. Ami egy teljes kudarc a tanításnak. Jobban teljesíteni egy pár ilyen tesztben nem készít fel egy jobb életre, de amit a hackerspace-ben csinálunk felkészít annak a felderítésére amit szeretünk csinálni az életünkben. És hogyha egyre többet csináljuk amit szeretünk csinálni, talán megélhetünk abból amit szeretünk és sokkal kiteljesedettebb életeket élhetünk. És ez egyre terjed. Tehát attól függetlenül, hogy az iskolákban ezt tanítják-e szükségünk van arra, hogy ezt gyakoroljuk iskolákon kívül, és a hackerspace-ek az US-ben és mindenhol máshol betöltik azt, ahol az iskolák kudarcot vallanak. De! Elmegyek iskolákba akik meghívnak és tanítok, amit a gyerekek imádnak. Tanítottam már négyéveseket is, de sajnos Amerikában ez csak nem állami iskolákban lehetséges, mert az állami iskolákat csak a teszteredmények érdeklik, ami elég szomorú. </li>
<li>Riporter: -Azt hiszem Magyarországon ez jobban működhetne</li>
<li>Mitch: -Remélem.</li>
<li>Riporter: -Elég kevés egységes tesztjeink vannak, szóval talán érdemes lenne megpróbálni.</li>
<li>Mitch: -Hát remélem elkerülitek azt, ami Amerikában történt, ugyanis az elég szomorú, de hackerspace és sok más csoport bepótolja ezeket a hiányosságokat. Imádom, hogy például a Noisebridge-be amit San Francisco-i Space-ben nyitottam minden korosztályból jöttek kölykök akik játszottak, tanultak és ezeket megosztották egymással.</li>
<li>Riporter: -Odamennek hozzád azt mondva, hogy valami újat tanultak?</li>
<li>Mitch: -Persze. Hencegni akarnak.</li>
<li>Riporter: -Amikor a wikipedia oldaladat olvastam megemlítetted a Virtual Reality-t. Mikor hagytad el ezt a területet?</li>
<li>Mitch: -Nos, ez a 80-as évek közepén volt, egy VPL nevű cégnél dolgoztam ami a Visual Programming Language rövidítése. Szóval úgy gondoltuk, hogy készítünk egy vizuális programnyelvet, de a mikrokontrollereken csináltuk, amik akkor beszerezhetőek voltak 6502-vel. Ami egy jó chip volt, de nem elég erős, hogy azt csinálja amit akartunk a vizuális programozói környezetben. Elég messzire jutottunk vele, amikor készítettük arra gondoltunk, hogy ahelyett, hogy csak egy egér és képernyő lenne, készíthetnénk egy kesztyűt, ami meg tudja mondani hogyan mozgatod az ujjaidat és hogy merre mozgatod a kezeidet 3d-s térben, ami egy jobb bemeneti eszköz lenne. A látáshoz, ahelyett hogy csak egy képernyőt használnánk mindkét szem elé egy-egy képernyőt raktunk egy szemüvegbe optikával, hogy egy kicsit kényelmesebb legyen és akkor stereo 3d-ben láthattuk a 3d programkörnyezetet. Amikor a kezünket az arcunk elé raktuk a gép ezt tudta és megjelenítette a kezet a megfelelő helyen, ha mozgattad az ujjaidat láthattad az ujjaidat mozogni, és anélkül, hogy igazán tudtuk volna elkészítettük az első virtual reality rendszereket, de mivel a név "virtual reality" még nem létezett mi "Alternate Reality Generator"-nek hívtuk, viszont ez túl hosszú volt, így a cég megalapítója a Virtual Reality nevet adta neki. Tényleg klassz szerkezet volt, de kevert érzéseim voltak vele kapcsolatban, mert egy nagyon hatásos környezet, akiknek tetszett saját virtuális valóságokat készíthettek, a saját világaikat, ami nagyon klassz lehet és egy nagyon kreatív folyamat, de mivel tudom amit tudok a médiáról és arról, hogy hogyan működik, azt gondoltam: valószínűleg az fog történni, hogy a közismert cégek a lehető legcsalogatóbb világokat készítik amikben az embereket manipulálhatják, arra késztetve, hogy vegyük meg amit nem akarunk vagy nincs szükségünk rá, és én nem gondoltam, hogy ez egy jó dolog lenne. És amikor a katonaság rátalált, és mi nem adtuk el nekik, de kicseleztek és vettek egyet egy egyetemen keresztül </li>
<li>Közép-Floridában, amire mi rájöttünk és arra is, hogy egy harmadik világháborús szimulációs eszközként használták annyira rosszul éreztem magam, mivel három hónapot töltöttem azzal, hogy segítettem a harmadik világháborút. És így kiléptem ezek után.</li>
<li>Riporter: -A virtuális valóság manapság nagyon érdekes téma, ugyanis ma már vannak gyors chipjeink, rengeteg kutatás a 3d terén, szemüveggel és anélkül, és már vannak mozgással irányított konzolok, mint az Xbox és a PS3, gondolod, hogy a virtuális valóságnak lehet egy új fénykora?</li>
<li>Mitch: -Igen, vannak akik ezen dolgoznak, tudod, a nyolcvanas években volt az SGI, egy computer mindkét szemnek, és minden számítógép nagyjából 100.000 dollárba került, de a grafika amit ezzel szereztünk nem volt olyan remek. Elég jók voltak ahhoz, hogy becsapja az agyunkat és elhitesse, hogy egy virtuális világban vagyunk ami valósnak tűnik, de most egy 50 dollárba kerülő VGA kártya jobb, mint azok az SGI számítógépek. Épp tavaly a Noisebridge-en ott volt két középiskolás, akiket az iskolájuk arra kötelezett, hogy csináljanak egy projektet, és egy mentorra is szükségük volt. Bejöttek, én pedig véletlen pont az voltam, aki ajtót nyitott, és meséltek a tervükről, ami az volt, hogy készítsenek egy kesztűt, ami meg tudta mondani, hogyan mozgatod az ujjaidat és hol vannak 3d-s térben, hogy játszhass egy billentyűn vagy gitáron, anélkül, hogy egy igazi billentyű vagy gitár ott lenne, ami pontosan ugyanaz, mint amit a Virtual Reality-vel csináltunk régen a nyolcvanas években amikor elkészítettük, szóval a tökéletes személyhez jöttek a tökéletes helyen. Középiskolások manapság erre képesek párszáz dollárból, ami nekünk sok-sok hónapba és negyedmillió dollárba került alig húsz évvel ezelőtt. A technológia sokkal elérhetőbb lett mindenki számára és ezeket az elképesztő dolgokat csinálhatjuk.</li>
<li>Riporter: -Elkészítették a projektet?</li>
<li>Mitch: -Igen, csodás volt.</li>
<li>Riporter: -Tudtak rajta játszani?</li>
<li>Mitch: -Igen, övék volt a messzemenőleg legnépszerűbb projekt a prezentációkon az iskolájukban.</li>
<li>Riporter: -Egy utolsó kérdés: mit gondolsz, milyen szerkezetre van szükségünk egy jobb élethez, egy jobb holnaphoz? Ugyanis TV-B-Gone úgy tűnik egy közülük.</li>
<li>Mitch: -Egy tágabb körben az én életcélom az, hogy rászedjek embereket arra, hogy azt csinálják amit szeretnek, mivel nem gyakran engedjük meg magunknak, hogy azt tegyük amit szeretünk. Amire rengeteg ok van, talán azért mert ijesztő, vagy bármilyen okból, de ha rászedhetek embereket arra, hogy azt tegyék amit imádnak, akkor én imádom ezt csinálni. Nincs szükséged egy TV-B-Gone-ra ahhoz, hogy kikapcsold a tévét és elgondolkodj azon, hogyan használd az idődet a lehető legjobban, erre magadtól is képes vagy. Már rendelkezésünkre áll a technológia ami kell annak érdekében, hogy a legteljesebben éljük az életünket, és az az agyunk, az elménk, a testünk, a pszichénk, akárhogyan akarod hívni, megvan a kellő technológiánk, csak egyszerűen nem használuk olyan jól. Viszont egy kis gyakorlással egy időszakon alatt folyamatosan egy kicsit jobbá tehetjük az életünket, idő elteltével még egy kicsit jobbá, és még egy kicsit jobbá, és egy év múlva mennyivel klasszabb lesz az életünk? És ha egy csomóan közülünk ezt teszik mennyivel klasszabb lesz a bolygónk? Mindenesetre, TV-B-Gone egy út az embereket arra rászedni, hogy azt tegyék amit szeretnek. Ha rá tudok venni embereket, hogy egy kicsit pihenjenek és felfigyeljenek önmagukra azáltal, hogy adok nekik egy játékszert, ami segít az embereknek gyönyörű színeket hallucinálni, legyen úgy, de nincs szükségünk ezekre a kütyükre, ott az agyunk, egyszerűen használjuk egy kicsit jobban, és tanuljunk ennek folyamán.</li>
</ul>
(thx eapo)
