Loading...
 

Hogyan készítsünk nyákot a HACKben elérhető eszközökkel


alapok, filctollal (pocsék eredmény :) )


  1. Először is, tervezzük meg a nyákot papíron, programmal, ahogy tetszik
  2. Vágjuk le a megfelelő méretű nyáklemezt. Ezt is, és minden további, a nyákkészítéssel kapcsolatos dolgot a műhely részben a fürdőszoba felőli fal mellett egy faládában találjuk. A levágáshoz használjuk az ugyanitt található kék vasfűrészlapot.
  3. Azt a darabot, amit használni akarunk, sorjázzuk le.
  4. A rézfelületet a legfinomabb smirglipapírral csiszoljuk meg, hogy szép fényes legyen. Ezek után a részfelülethez nem szabad hozzányúlni. A csiszolásnak az a célja, hogy eltávolítsa a koszt, zsírt, egyéb szennyeződéseket, oxidréteget a rézfelületről anélkül, hogy átlyukasztaná átkarcolná, felsértené azt.
  5. Keresünk egy szöget, s azzal a furatok helyeit beütjük. Vigyázzunk rá, hogy ne legyenek túl nagyok a lyukak, ugyanis itt később a rézfelület leválhat
  6. Vigyük fel az erre való kék filcek valamelyikével a nyáktervet. Figyeljünk rá, hogy a filc sehol ne legyen halvány, vékony, szálkás, ugyanis ez a filc fogja megakadályozni, hogy a vele befedett rézfelületet a kövezkező lépésben lemarjuk. Ügyeljünk rá, hogy a furatok majdani helye mellett maradjon rézfelület körben. A vékonyabbik filccel rajzoljuk meg a kontúrokat ahol vékonynak itéljük meg.
  7. Ha elkészültünk, és a felvitt nyáktervet megfelelőnek találtuk, akkor a hátuljára ragasszunk duct tape-et T alakban, azaz hagyjuk kb középen egy kis fülecskét amivel meg lehet fogni.
  8. Keressük meg a gyorsmarató feliratú tartályt, és kavarjuk fel valami műanyaggal (semmiképp se fémmel!)
  9. A fülecskénél fogva helyezzük a nyáklapot a gyorsmarató feliratú tartályba. A fülecskének nem kell pont szimmetrikusnak lennie, ezáltal a behelyezés közben a nyáklap nem fog vízszintesen állni, ez elősegíti, hogy ne maradjon a nyáklap és a folyadék között levegőbuborék. Finoman helyezzük a nyáklapot a folyadék felszínére, hogy csak ússzon rajta.
  10. Várjunk 10-15 percet majd nézzük meg a nyákot, lejött-e a réz mindenhonnan ahol nem volt rá szükség. Ha szükséges, és sehol nem kezdte el marni a filc alatt a rézfelületet a maratófolyadék, tegyük vissza még 5 percig.
  11. Ha elkészültünk, öblítsük le a nyákfelületet vízzel, majd alkohollal és vattával mossuk le a filcet.
  12. Keressünk a dremelbe megfelelően vékony fúrószárat, de mielőtt befogatnánk az állványba, kapcsoljuk be, és győződjünk meg róla, hogy a hegy nem "imbolyog"-e, fogunk-e tudni vele egyenesen fúrni. Ezek után rögzítsük be a dremelt az állványba.
  13. Fúrjuk ki a lyukakat, igény szerint különböző lyukakhoz különböző vastagságú fúrószárakat használva. Nem kör alakú lyukakat úgy tudunk fúrni, hogy több kisebb lyukat fúrunk egymás mellé.
  14. Fújjuk le a forrasztólakkal a nyáklapot. Ezáltal könnyen forraszthatóvá válik.
  15. Ezzel gyakorlatilag készen is vagyunk a maratás folyamatával. Ami még hátravan: beültetés, forrasztás.

fényérzékeny nyáklemezzel

  1. fényérzékeny nyák, talán ezek jók: foto-pozitiv20 nyákok hqelektronikánál
gyártó oldala, manual letölthető
  1. kálvin téri minicopyban lehet átlátszó fóliára nyomtatni minicopy.hu
  2. levilágítás: védőfólia nyákról lehúzása után felülről lefelé: zöldfal lámpa, plexi lap, nyomtatott fólia, nyák. Levilágítási idő talán 90 másodperc, ki kell próbálni
  3. előhívás: előhívó általában a maró oldat közelében szokott lenni, rá van írva. bele kell tenni az előhívó oldatba, és megkérdezni rolandot, mikor jó
  4. maratás

Upcoming Events

No records to display